2011. április 24., vasárnap

Májusra készülve


A Húsvétot kihagyva készülök már a májusra. Szükséges is, mert nagyon sok készül ebből az ajándéktáblácskából, alig van egy hetem és még nincs mind készen. Szeretem a májust! No nem csak azért, mert akkor van a születésnapom, (bár ez is biztosan befolyásolja vonzódásomat ehhez a hónaphoz) az anyák napja, gyereknap...hanem mert egyszerűen olyan szép! Mind színeiben, mind illatában..ahogy kibontakozik a nyár. Nem is tudom egyszerűen csak úgy! :)

Próbáltam egy szép rügyfakadást idéző színt kitalálni ehhez a dekorációmhoz, és az első igényekhez is viszonyultam, miszerint legyenek rajta színes virágok. Szeretem ezt az ábrázolást, mármint az indákat, így arra gondoltam erre is tekervényeket festek, mint a Házi Áldás táblámra. Persze alapjaiban mindig benne marad majd egy kis "mesés rajzolgatás". Volt aki megmosolyogta, hogy háát, arrannyoska, volt aki még szebbnek látta, mint amilyennek én látom. Úgy érzem sikerült megint olyat alkotnom, ami megosztja a véleményeket, de összességében véve egységet teremtenek benne a mese és dekoráció kifejezések és ez a lényeg! Van úgy, hogy néha azt érzem azok a munkáim sikerülnek jól, és válnak közkedveltté, amik nekem kevésbé tetszenek. Ez olyan törvényszerűnek tűnik, de a tapasztalatok ezt mutatják. Azonban az is tapasztalat, hogy másnap minden munkámat szebbnek látom :)
Elsősorban anyák napjára készült, elsőként "Anyák Napjára" címmel, de a második táblámat már " Édesanyámnak" felirattal láttam el, hogy más alkalmakra, vagy csak alkalom nélkül is lehessen ajándékozni. Hogy sikerült?  A Vásárteremen meg is vásárolhatod!

Anyák napi üdvözlő tábla
 Ha tetszik, itt kedvelheted a bejegyzést, vagy hagyhatsz hozzászólást:

2011. április 19., kedd

Vásári hangulatban


 Végre eljött a vásár napja. Előtte hajnalig készítgettem amikkel előzőleg elmaradtam. A mézeskalácsok egész héten lefoglaltak, ráadásul ide oda kellett szaladgálni nap mint nap. A plüssgombáim (a répazsák tövében) készültek utoljára, amiket nem is nagyon tudok közelebbről bemutatni, mert már új gazdijánál vannak. A fotót pedig elfelejtettem a nagy álmosságban. Van pár új termékem is, azokat majd később bemutatom. Sok kedves és nagyon ügyes alkotót ismertem meg. Arra gondoltam bemutatnám őket. Az idő napos volt, de elég hűvös, ráadásul a szél néha elfújt ezt-azt, az amúgy is idétlenül "megterített" asztalomról. Nem készültem el az állványaimmal, így jobb híján bögrékkel és ragasztóval próbáltam a helyükön tartani portékáimat. :) Nagyon gyorsan eltelt az a néhány óra, és egyáltalán nem bántam meg, hogy elmentem! Összedugtuk a fejünket, és arra jutottunk, hogy minden hónapban megrendezzük ezt a kis összeruccanást. A vendéglő tulajával is összeismerkedtünk, aki kézműves-háztartásbeli fortélyokról rendez majd beszélgető kört és a szappanfőzés rejtelmeibe is bevezet minket. Ennek én nagyon örültem, már alig várom! A fiam elmondása szerint, pedig nagyon finom süteménnyel és teával kínált minket! :) A vásárt leginkább Anikónak köszönhetjük, neki jutott eszébe, hogy összehívja a Meskásokat megyénkből. Itt a Facebook oldala is, ha tetszik légyszíves hagyj  nála is egy "like"-ot. :)
Volt, illetve van egy nagy kedvencem. Talán azért, mert közel áll a technika szívemhez, vagy egyszerűen csak azért, mert szépek...mit is beszélek gyönyörűek! Ő Ildikó  aki olyan fantasztikus meséket fest, hogy az valami lenyűgöző. Íme egy kis részlet:
Ugye, hogy nem beszélek mellé? A többi képet a kézműves boltjában nála tekinthetitek meg.

Aztán volt még nekünk élő zenénk is, amivel Gerdushi csapata szórakoztatott minket. Az ő technikája is fantasztikus. Bár én nem vagyok egy nagy ékszer viselő-szakértő, de ezek nekem is nagyon tetszenek.
Nézzétek csak:     
  
                                      
Nyakláncok és kitűzők sokasága. Az ember azt sem tudja melyiket válassza. Látogassatok el hozzá is egyszer-kétszer :)

Aztán ott volt még Gyurikos és családja, akiktől megismerhettem a kosárfonás titkait :) Nagyon szépen dolgozik, és hát nem egyszerű, amit csinál. Pláne az alapanyagot beszerezni!
Ilyen szépségeket pakolt az én asztalkám mellé:


Sajnos nem sikerült mindenkivel névjegyet cserélni, és ahogy nézem fotóm sem mindenkitől van. Ha esetleg Ti, akik kimaradtatok erre jártok, légyszíves frissítsétek a memóriámat, mert a Meskán nem mindenkit ismerek meg. :) Előre is köszönöm!
Írisz biztosan ott volt, a horgolt szépségeivel, és Zsófi is az ékszereivel.
Mindent összevetve, egészen jól sikerült leszámítva az utána következő fejgörcsöt, ami lefekvésig kitartott és másnap megint, mert újból egész napot vásáron ácsorogtam. Viszont túléltem, és ami a legfontosabb: várunk mindenkit legközelebb is május harmadik vasárnapján! :)


2011. április 7., csütörtök

Kerek erdőből facsemeték

Előzőleg láthattátok a kerek erdő fáit, amik emellett a családfa mellett piciny cserjéknek tűnnek.

Hasonlóan az előző bejegyzésben látott fákhoz, ennek is levehető minden egyes levele. Íme:
Család-fa levehető levél alakú képkerettel
A gyümölcsbokrok között megbújik a kis táblácska, amire a családod nevét is kérheted. És még egy  apróság: a fatörzs teljes egésze kivehető az azt tartó fűcsomók közül. Ez leginkább a postázáskor jön jól.


Olyan jópofa és kedves ajándék lett! Remélem nektek is tetszik!! :)

2011. április 4., hétfő

Zöld erdőben jártam...

...zöld fácskákat láttam, szabad e mutatni?
Képkeret fácska


Kicsit rendhagyó húsvéti megközelítés, de annál szebb újabb Bubbalák lettek.
Az elmúlt napokban néhány fát kivágtak az utcánkban, jólesett úgy tenni mintha ezekkel pótolhatnám őket. :) Ráadásul van egy kisebb birka termetű, nyugodt természetű önfejű boxer kutyuskám, aki bosszúból derékban lerágta az éppen rügyezkedő kicsi, pici, tavaly ültetett fűzfánkat. Mert nem játszottunk vele aznap eleget.
És hogy ne legyen önmagában szomorú fűz, képet lehet illeszteni bele. Sőt! Unalmas munkanapokon kiváló játékként szolgálhat, hogy lombkoronája levehető, majd mágnessel visszailleszthető.
Íme:
Levehető lombok a fotók
könnyebb beillesztéséhez.
Együtt pedig olyanok, mint egy kisebb Kerekerdő-Meseerdő, és még lesznek többen is. Ha győzöm szusszal!
Vásártéren beszerezhetőek!
Kerekerdő-Meseedrő